Vélemények a zenekarról

"Igazából fontos, hogy egy zenekar ne maguknak muzsikáljon, hanem a közönségnek. Ezt valahogy mindig eltalálják a fiúk. Régóta ismerem őket és figyelemmel kísérem fejlődésüket és akaratukat. Kevés zenekar mondhatja el magáról, hogy változatos műsorral és tehetséggel rendelkezik. Gratulálok Fiúk, további sok sikereket."
V. Péter

 
"Hát akkor nézzük csak sorjában:
1.  jóképű legények... :)
2. mindig elhúzzák a nótámat (nótáimat)
3. nem felejtkeznek meg a távol lévő barátaikról sem, mindig kedveskednek valami meglepetéssel!
Komolyra fordítva: a zenekar és a közönség szinte egy és ugyanaz, ezt úgy értem, mindig alkalmazkodnak a közönséghez, jól érzik magukat velünk együtt. Soha nem éreztem a bulikban azt, hogy ezt most letudjuk, aztán ennyi. Szívvel-lélekkel - talán ez a legjellemzőbb amit mondhatok - zenélnek.
És még annyi, hogy: Szeretünk NGR!"
V. Ágnes

 
"A szlogen mindent elmond. NGR a jó hangulatért..., hiszen, mindig minden adott a jó hangulathoz, négy kedves fiú, akik mindent megtesznek, hogy a vendégek jól érezzék magukat és a folyamatosan bővülő repertoárral mindig tudnak meglepetést okozni!!!!"
P. Petra

 
"Hasonlókat írtak előttem, de én is leírom, amit gondolok: Ők úgy csinálnak szinte mondhatni személyre szóló bulikat, hogy közben mindenki azt érzi, hogy ez az Ő bulija, Neki szól. Ettől aztán mindenki jól érzi magát. Beleértve a zenekart is (remélem). Szóval ennek az összhangnak az eredménye a jó buli mindig és mindenhol. Az meg, hogy jóképű legyének... nos az evidens és akinek szeme van, láthatja... - ja, hogy zenélni is tudnak???? :D"
V. Rita

 
"Mit is írhatnék... csak pozitív... nagyon szuper együttes. Én nagyon élveztem a hangulatot. Csak ajánlani tudom mindenkinek a bulijukat!!! Igaz én Canadában élek, de ha megyek haza Magyarországra látogatóba, biztos ott leszek újra a bulijukban! Nagyon kedves és szimpatikus emberekből tevődik össze és szuper együttes. További sok sikert és sok jó bulit! A bulizóknak pedig sok meglepetést! :)"
P. Györgyi Canadából

 
"Egy általam nagyon kedvelt zenekar. Talán ők értenek a legjobban ahhoz, hogy is kell "egy jó bulit" csinálni! Igen választékos zenei repertoárral rendelkeznek, mert egy igazi jó mulatóstól a mai slágerekig bármit hallhatunk Tőlük! Egy nagy titkuk van, hogy ők nem maguknak játszanak, hanem a közönségnek és ezzel fergeteges hangulatot varázsolnak minden egyes alkalommal!"
S. Petra

 
"Régóta figyelemmel kísérem a csapat útját, hála a családomnak és néhány barátnak. Sokat fejlődtek az idők során, és egyre jobb és jelenleg - véleményem szerint - a legjobb bálokat csinálják! Mind a négyen megtesznek mindent azért, hogy mindenki jól mulasson és valóban igaz amit Rita írt, hogy úgy csinálnak személyre szóló bulikat, hogy közben mindenki azt érzi, hogy ez az ő bulija!
Részt vettem már szüreti-, szilveszteri-, asszony bálban és sokféle egyéb buliban, sosem bántam meg, hogy őket választottam!
A szlogenjük mindent elmond és nincs olyan buli, ahol ne tudnának újat mutatni! Mindenkinek merem ajánlani ezt a csapatot!"
H. Dániel

 
 "Garantált a jó hangulat, biztosan eljátsszák nekünk azt a számot, amit hallani szeretnénk, mert igen bő repertoárral rendelkeznek, ráadásul élvezik a zenélést! Az biztos, hogy egy NGR buliból senki nem fog úgy hazamenni, hogy nem élvezte volna! NGR Music Group, csak ajánlani tudom!"
S. Vivien

 
"1-2 lagzit "átéltem" már az NGR-el, igaz a pult munkásabbik oldalán. De az tuti, hogy csak ajánlani tudom őket... Hogy miért? Mert a hangulat, amit "varázsolnak", utánozhatatlan. Náluk abszolút érezhető, hogy egy mindenkiért és mindannyian a közönségért. Aki az NGR-t szereti, rossz ember nem lehet. :)"
Sz. Zoltán

 
"A legjobb zenekar a környéken! Más buliba nem is járok! Fantasztikus hangulatot tudnak produkálni, mindenkinek "elhúzzák a nótáját"!!! Nagyon jól muzsikálnak és szerintem nincs olyan szám amit ne tudnának eljátszani!!!"
M. Erika

 
"Óriási csapat! Nagyon jó hangulatot tudnak teremteni, haladnak a korral. Mi kell még??? LIKE :)"
Újmohácsi Ugróbusó Egylet
 
 
"Jó úgy elmenni egy buliba, ahol a zenekar mosolyog s szereti amit csinál! Ti ezt teszitek.
Innentől kezdve meg Mi mosolygunk, hiszen ez a történet lényege!"
G. Csaba
 
"ritmus... harmónia... előadás... család... stílus... jókedv... szórakozás... sokoldalúság... minőség..."
K. Judit

"Fontos, hogy minden korosztályt el tudnak varázsolni a zenéjükkel, és tőlük még a "botlábúak" is beindulnak - természetesen táncolni. :)"
Z. Anikó

"Hogy miért lehet az NGR-t szeretni?! A válasz nagyon egyszerű: nemrég sikerült Őket élőben hallani egy lakodalomban, és hát itt győződtem meg arról, hogy az élő zenének nincs párja!!! Mert Ők valóban élőben tudják eljátszani azokat a dalokat, amelyekkel más "agyon sztárolt zenészek" híresek lettek!!!
Kívánom, hogy még nagyon sokáig élvezhessük az általuk nyújtott élményt és remélem fogunk még együtt dolgozni!!!"
Farkas Mihály - vőfély
 


Aktuális

 Következő buli:

2018.

 

Hamarosan frissítjük...
addig is jó böngészést itt vagy fb, esetleg instagram oldalunkon!

 

 

Frissítve: 2018. július 24.